„…úgy érezted, jó lenne még enni – de fejben tudtad, hogy az csak nagyobb bajba vinne…

…úgy érezted, hogy nem akarsz kimozdulni sehová – de fejben tudtad, hogy el kellene menned mozogni…

Az érzéseink könnyen becsaphatnak minket. Előfordul, hogy nagyon akarunk valamit, és emiatt hajlamosak vagyunk minden kétség nélkül jónak hinni azt, ami valójában rossz következményekkel jár. Ha gondolatainkat és érzéseink forrását nem vizsgáljuk meg, és nem vetjük össze azokat Isten igazságaival, akkor akadálytalanul igaznak fogunk tartani mindent. Ha pedig az, amit elhiszünk, egy ponton Isten igazságaiba ütközik, akkor rövid vagy hosszú távon fájdalmat fog okozni nekünk.

Manapság nagyon nagy kinccsé lett a szabadság egy torz értelmezése, amely szerint mindenkinek engedni kell, hogy megélje és kiélje belső vágyait, és hogy ebből nem lehet semmi rossz. Ennek jegyében nagyon sokan kerülnek hatalmas adósságokba, válnak különböző szerektől vagy eszközöktől függővé, lesznek magányossá vagy törik össze családjuk és gyermekeik szívét és jövőjét.

Az az elképzelés, hogy „mindent szabad, amit megkívánsz, és bármit megtehetsz, amit csak akarsz”, sok ember lelki és testi nyomorúságát okozza.”

„Aztán egy nap minden megváltozott. 14 éves lehettem, mikor szokás szerint iskolába indultam. A buszmegállóban álltam, mikor előttem váratlanul két autó összeütközött. Nem látták egymást, az egyik egy buszt előzött, a másik egy mellékutcából kanyarodott ki. Ahol én álltam, onnan már az utolsó pillanatokban előre látszott, hogy mi fog történni.

Az utolsó lélekjelenlétemmel félreugrottam, és az egyik autó pontosan arra a helyre, abba a buszmegállóba sodródott az ütközés során, ahol én álltam. Az autó továbbsodródott, több méterrel arrébb is elütött embereket.

Ha abban a pillanatban nem ugrok arrébb, biztosan elüt és a legjobb esetben is súlyosan megsérülök. Rádöbbentem, hiába vagyok fiatal, én sem halogathatom a megtérést.”

„Egy fiú egyszer megkérdezte Michelangelótól, miért dolgozik olyan elszántan azon a márványtömbön, amiből később egyik mesterműve, a Dávid szobor lett. A művész így felelt: „Egy angyal van elrejtve ebben a kőben, és én kiszabadítom.”

Az Istentől való látás képessé tesz arra, hogy meglásd a lehetséges műalkotást valamiben, amin mások keresztülnéznek, vagy amit értéktelennek tartanak. Abban is segít, hogy felfedezz magadban dolgokat, amikről addig nem is tudtad, hogy benned rejlenek. Ez hozza ki belőled a tőled telhető legjobbat.

Sokan azok közül, akiket Isten a Szentírásban használt, eleinte vesztesnek néztek ki, mielőtt meglátszott volna róluk, hogy győztesek. A tanítványok egész éjszaka halásztak, de semmit sem fogtak; Jézus ekkor azt mondta Péternek: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lukács 5:10 RÚF). Valóban, mind azok lettek, és Isten arra használta őket, hogy felépítse egyházát, mely kétezer év után is virágzik.”